Révai Baráti Kör

1961. IV.B

Az 1961-ben végzett IV.B-s diákok találkozójáról (képek itt) kaptunk hírt Dr. Surányi Jenőtől, aki az alábbiakat írta:

"A névsorból kitűnik az is, hogy egyre kevesebben vagyunk. Az utóbbi időben már évente találkozunk, kizárólag a győriek, mert a Budapestre költözötteknek - érdekmúlás, mozgáskorlátozottság, stb. okán - már túl nagy távolság Győr, akármilyen egyszerű is lenne a közlekedés. Ugyanakkor olyan régi pajtásunk is akadt, aki azért nem jött el legutóbb, mert éppen Erdélybe utazott lakodalomba, más viszont, aki eljött, rendszeresen látogatja Új-Zélandon élő és dolgozó fiát. Ez alkalommal mindössze nyolcan jöttünk össze a Nimród étterembe, legendás osztályfőnökünkkel, matematika tanárunkkal, Tamás Imre igazgató úrral. Néhányan még kitartóan dolgoznak közülünk ma is, irigylésre méltó aktivitással. Sok újat már nem tudunk mondani egymásnak, de a bennünk még dobogó révaista szív arra kötelez, hogy évente egyszer áldozzunk néhány órát, falatot és kortyot a régi szép időknek."

Az osztály névsora:

Bátor Győző
Bécsi Béla
Bodrossy Attila
 + Bottló Árpád
Bödör László
Forgács Barnabás
Gellér József
Gottwald Péter
Halbritter Antal
Horváth Lajos
Jófejű Emil
Kajtár Gábor
+ Kuroli Mihály
 + Lantos Ferenc
Lázár Attila
 + Marjai Tamás
Nagy Sándor 
 + Németh István
 + Rák Zsolt
Stefanits Miklós
Surányi Jenő
Szabó Tamás
Szabó Zoltán
 + Szász Ferenc
 + Trombitás László
Tóth Lajos

Osztályfőnökük Tamás Imre Igazgató Úr volt.

Copyright © 2017.